További képek megtekinthetoek, ha az egeret a szürke négyzetek fölé viszi.

Agóra-Pólus

Interaktív kiállítási központ, Győr
Megvételt nyert terv

Funkció: Az autózást és az autóipart játékosan bemutató kiállítási központ, állandó és időszakos kiállítótérrel, konferenciateremmel, ajándékbolttal, kávézóval, e-olvasóval valamint az ezekhez szükséges kiszolgáló funkciókkal.

Tervezőtárs: Ligetvári István, Kántor Csaba, Balog Ádám, Kertész Csaba, Wágner Csaba, Vrabély Imre

Az épület koncepciója:

Befogad, vonz
Az épület alapvetően két, egymáshoz képest 45°-ban kapcsolódó tömegből áll. Ez a „bumeráng” forma az egyetem területén lévő többi épület felé nyitott. Az épület így szimbolikusan, akár az ölelő kéz, magához vonzza a tudást, a fejlesztéseket, a technika és a tudomány területén elért legfrissebb eredményeket… Az épület nyitott a friss szellemre, a friss gondolatokra, ami az egyetem területéről felé áramlik, hogy ott aztán ezek bemutatásra kerülhessenek.
Megközelítés
A kiállítási központ fő megközelítési irányát a látogatók részére a Hédervári utca felől, az egyetem hátsó tengelye adja. Innen érkezve is az épület ölelő formájával fogad. Leegyszerűsítve az épület egy zárt kubusból és egy nyitott, transzparens épületrészből tevődik össze. A transzparens részt – mely a megközelítési tengely felé fordul - balról egy pengefal, fentről az épület tetejére vezető rámpa, jobbról a zártabb megjelenésű tömeg kapuzatként keretezi. Ezt segíti az előtte végigfutó oszlopsor is. Ez az épület fő bejárata, az autóval érkezők pedig az alagsor felől is egyértelmű úton érkeznek a fogadótérbe.
Dinamika
Az autózás törvényszerűen dinamikus tevékenység. Az újabb fejlesztésű autók – az áramvonalasság és a légellenállásról szerzett egyre több ismeretnek köszönhetően - egyre dinamikusabb, lendületesebb formát mutatnak. Az autózással járó dinamikát, lendületet kívántuk megidézni az épület formálásában, öncélú eszközök használata nélkül és ugyanezek a dinamikus gesztusok fedezhetők fel a telket határoló töltés és árvízvédelmi műtárgy vonalának töréseiben, hajlataiban, miközben a távolba futnak.
Rámpa
Az épület teteje szabadon látogatható tér. Lifttel vagy gyalogosan, az épület körül tekergő rámpán lehet feljutni. A rámpa szimbolikus jelentést is képvisel. Az emberi tudás és szellem fejlődésének rögös útja, melyben az emelkedés a fejlődést jelenti, ahol azonban elkerülhetetlenek a megtorpanások, kitérők. Bízva benne, hogy az emberiség jó úton halad vagy éppen hogy jó útra tér, ez a fejlődési vonal iránymutató, mely mentén felfelé haladva időnként bepillantást nyerünk az épület belső terébe, ahol szellemi erőnk legújabb előremutató vívmányai kerülnek bemutatásra…
Publikus terek
Az egyetemen jelentős diákélet van. Egy itt újonnan létesítendő ház esetén nem megengedhető, hogy az kizárólag önmagáért létezzen. Ezért mi azt javasoljuk, hogy a mellett, hogy a kiállítási központ maradéktalanul betölti funkcióját, a diák és városi élet egy új színtere is legyen. Egy új hely ahová akkor is érdemes eljönni, ha nem csak a kiállítást szeretnénk megtekinteni. Ilyen publikus terek az épületen az épület teteje, a hozzá vezető rámpa, a ház ölelése által közrefogott tér és annak szerves folytatása a lépcsős rámpa, ami találkozási pont is egyben valamint a büfé-kávézó. A tető, amire akkor is szükség van, ha azt nem használjuk ki és a többi bárki által látogatható térrel együtt a ház körül is pezsgő kulturális élet alakulhat ki, hiszen ezek a helyek további szabadtéri kiállításoknak, előadásoknak, felolvasóestnek, kisebb koncerteknek is otthont adhatnak. A ház és környezete a kultúra nyitott tere, ahol kicsik és nagyok (felnőttek) is jól, értelmesen, ugyanakkor szórakoztatóan tölthetik idejüket. Napjainkban, ahol az emberek egyre kevesebbet érintkeznek, kommunikálnak egymással nagy szükség van az ilyen jellegű találkozási lehetőségekre.
Transzparencia és zártság
Az épületet szándékosan ez a kettőség jellemzi. Ez azonban a funkcióból is következik. Transzparens részben található a fogadótér, az e-olvasó, a büfé-kávézó, az ajándékbolt, az időszakos utazó kiállítás tere, a konferencia tér és a függőleges irányú közlekedők. Ezen épületrész homlokzatát a belső tér kivetülése a külsőbe adja. Ezzel az épület befogadó, nyitott filozófiáját szeretnénk erősíteni. A belső terek látszanak kívülről és fordítva, az egyik irányból az egyetemi élet, a másik irányból pedig az Arany-part, Holt-ág természeti szépsége, nyugodtsága szűrődik be a belső terekbe. Az épület transzparens része tehát aktívan kommunikál környezetével. A zárt kubus ad helyet az interaktív kiállítási tereknek. Ezen terek zártabb kialakítása segít, hogy a kiállítást koncentráltabban, elmélyültebben figyelhessük, gondolatainkat és a témában való elmerülést ne zavarják meg külső tényezők.
Tető
Az épület egyben egy felfedezésre váró „játszótér”. Egy hely, ahol a felnőttben rejlő gyermek is újra előbújhat. Ennek egyik tere a tető. Egy része burkolt, bejárható másik része intenzív zöld növényzettel, cserjékkel borított terület. A bejárható kiteresedett részen padok, ücsörgők, szabadtéri kiállítási tárgyak kapnak helyet valamint itt található két darab vízgyűjtő medence, mely részben a tetőre eső vizet gyűjti össze. Az intenzív zöld terület is csökkenti a csapadékvíz lefolyási tényezőt és a benne kialakított labirintus ismeretterjesztő „tanösvénynek” ad helyet. A tető területét tulajdonképpen a kiállítások egy további játékos tereként hasznosítjuk.
Iparszerű megjelenés
Az épület funkcióját tekintve interaktív kiállítási központ, mégpedig a technikához és az autóiparhoz kapcsolódóan. Finom gesztusokkal kívánjuk jelezni a téma iparhoz, az iparszerű előállításhoz és fejlesztésekhez való szoros kötődését, melynél elengedhetetlen a pontosság, a precizitás, a szigorú rend, tervszerűség. Ehhez hívtuk segítségül elsősorban a belsőépítészeti értékké emelt épületgépészeti vezetékeket, melyeket a legtöbb helyen látszó módon vezetünk, akár egy gyártócsarnokban. A fogadótérben található funkciók kiszolgáló helyiségeit takaró, a térben úsztatott tömör kubusok, akár a gyártósor vezérlőhelyiségeinek, csarnokon belüli kisebb anyagraktárak vagy csak öltözőinek, vizesblokkjainak térben úszó hasábjai. A homlokzat tömör felületeit kétféle minőségű beton adja. Ezek az iparszerűen előállított felületek pontosságot, precizitást, minőséget, nemességet és eleganciát sugároznak, akár egy autó. De nem csak az épület és a benne működő funkció összhangjához választottuk a homlokzaton a beton felületet, hanem ezzel az egyetem területén található többi épületen megjelenő, az adott kor lehetőségei szerint kivitelezett betonburkolatokhoz is kapcsolódni kívántunk.
Digitális interaktivitás
Az állandó kiállítás tömbjén, a szabadtéri kiállítótér felé lévő nyílások sötétedés után a külső tér felé „monitorként” működnek. Az intézmény állandó internet kapcsolatban van egy autógyárral, ahonnan négy kamera állandóan a gyár egy-egy részét veszi, pl. a futószalag négy valamely fázisát. A kamerák képét interneten keresztül az intézmény veszi és projektorokon keresztül a „monitorokra” vetítjük. Naplemente után a digitális technika segítségével az autógyárból közvetített képpel tesszük a homlokzatot interaktívvá.
A kiállítóterekről
• Utazó kiállítások tere
Ezt a teret a transzparens épületrész első emeletén helyeztük el. Ebből következően a kiállítást az épületen kívülről is lehet sejteni, kiszűrődik az épp aktuális kiállítás hangulata, de persze ahhoz, hogy megtekintse az ember, fel kell menni a kiállítótérbe. Ezen a részen a tetőre vezető rámpa már magasabban van, így ez a helyiség nagyobb belmagasságú, szabadabb teret adva a kiállítandó tárgyaknak. Ez a tér ad helyet a konferencia szünetében a vendégeknek és egyéb rendezvények megrendezésére is alkalmas.
• Konferencia terem
A konferencia terem és a mellette lévő közlekedő közötti fal egy mobil fal, harmonikaajtó szerűen összecsukható, eltávolítható. Ezáltal ez a térrész további kiállítási térként kapcsolódhat az utazó kiállítás teréhez, csodálatos vizuális kapcsolattal az Aranypart – Holt-ág felé. (a konferenciaterem e mellett három részre is osztható)
• Interaktív kiállító tér
A zárt kubusban, három szinten helyeztük el. Annak ellenére, hogy ez a terület állandó kiállításnak ad helyet, ahogy az autóipar és a hozzá kapcsolódó iparágak, tudományok, technikák folyamatosan fejlődnek, úgy kell, hogy a kiállítóterek is követni tudják ezt a változást. Ezért minél nagyobb összefüggő tereket alakítottunk ki, hogy a kiállítás tervezése, kialakítása minél szabadabb, variálhatóbb legyen. A szintek között tervezett galériák, áttörések segítik az egész tér könnyebb megértését, ugyanakkor kíváncsivá tehet, hogy „vajon mi vár még ott feljebb ránk?”... részleges előretekintésre vagy vissza/le- pillantásra adnak lehetőséget. Néhány helyen a természetes megvilágítás lehetőségét is biztosítottuk, ezeken át kitekintésre is van lehetőség. Van amelyiken át a közvetlen környezetre van rálátásunk, és van olyan is amelyik a padló szintjéhez képest magasabban van és az égre fókuszálhatunk… Itt megállva egy pillanatra a messzibe merenghet az ember, elgondolkozhat a látottakon, hogy azután felfrissülve folytathassa a kiállítást. A belső térben a látszó betonfelületek, a látszó épületgépészeti vezetékek, a teherlift liftajtó felőli üvegezettsége, melyen át a lift szerkezete is jól látható és a +1. szinten lévő fémszerkezetű, ki-/bejárati híd mind a téma ipari jellegét hivatottak megidézni. A földszint és a +1. emelet belmagassága 3,25 m, a földszinti és emeleti galériánál ennek kétszerese, valamint a +2. szint rendelkezik nagyobb belmagassággal, így biztosítva a kiíró által elvárt arányt a kisebb és a nagyobb belmagasságú terek között.
Gazdaságos üzemeltetés
Az épület gazdaságos, viszonylag olcsón fenntartható üzemeltetését több jól átgondolt eszközzel is segítjük.
• Tájolás
Az épület nagy üvegezett felületei kedvezően a keleti-délkeleti és nyugat-északnyugati irányba néznek, ezáltal alig kapnak közvetlen, a Napsugárzásból származó hőterhelést. A kelet-délkeleti irányú minimális Napsugárzás ellen az ezt a homlokzati részt árnyékoló, az épület tetejére vezető rámpa védi. A dél-délkeleti irányba néző üvegfelület látszólagos hátrányos helyzetéből előnyt kovácsoltunk azzal, hogy ide egy trombe-falat terveztünk, melynek hőháztartást szabályozó és tartószerkezeti szerepén kívül az is a célja, hogy egy manapság még kevésbé elterjedt passzív építészeti eszközzel ismertessük meg a közönséget. A szerkezet nyári árnyékolása megoldott.
• Épületgépészeti eszközök
A tájoláson kívül a szerkezettemperálásnak, hőszivattyú alkalmazásának és az épület rendhagyó szellőztetésének köszönhetően a ház gazdaságosan üzemeltethető és ami még fontosabb, káros anyag kibocsátás nélkül természetes módon működik, 52 tonna/év Co2 kibocsátást spórolunk meg a fenti rendszereknek köszönhetően! Ezekről részletesen az Épületgépész munkarészben szólunk.
• Szerkezet, belsőépítészet
Az épület funkciójához jól illeszkedő, az iparszerű megjelenést erősítő szerkezetet, anyagot választottunk, a betont. Elképzelésünk szerint a belső terekben nagyrészt maga a szerkezet és a látszó gépészet adja egyben a belsőépítészeti képet, így külön falburkolatokra, takarásokra, álmennyezetekre az épület nagy részén nincs szükség.
Anyagok
Az épületet funkciójával és koncepciójával összhangban alapvetően két meghatározó anyag jellemzi. Beton és üveg. A beton felületeket kétféle struktúrával alakítjuk ki. Az egyik az állandó kiállítási téren megjelenő professzionalitást, pontosságot és precizitást sugárzó tükörsima felületű ankerlyukas felület, a másik pedig az épületen végigfutó filozofikus tartalmat is hordozó rámpavonal és az abból jövő letámasztások felülete. Ez utóbbi anyagában színezett betonból készül, melynek zsaluzata szilárdulásgátló adalékkal kezelt, minek következtében az anyag külső felülete érdesebb struktúrát kap. Az így kiálló szemcsék 1-2 mm-esek, a kétféle betonminőség között árnyalt, de érzékelhető különbség jön létre. Az üveg felületek tovább fokozzák a betonfelületek hatását, de velük ellentétben megmutatja a mögöttes tartalmat is. Réteges felépítésének köszönhetően a belső hőt a beltérben tartja, ezzel csökkentve a hőveszteséget. Az üvegfelületek tartószerkezete karcsú, alig látható szerkezet, hogy a transzparencia, az épület befogadó nyitott filozófiája minél jobban érvényre jusson. E két keményebb és viszonylag semleges anyag jó háttérként szolgál a kiállításhoz, hagyja a kiállított tárgyakat érvényesülni, nem akar velük versenyre kelni, ugyanakkor finoman a háttérben mindig ott van és a téma jellegét erősíti. A már-már szigorú megjelenést a kertészeti eszközök, füvesített területek, cserjék, fák és a hátteret adó aranyparti erdősor ellenpontozza. Ezt pedig az ember és a vele érkező élet csak tovább gazdagítja, színesíti.

Agóra-Pólus
Háttér megtekintése / Eltűntetése
Építész iroda KispestNévjegyünk QR kódja okos telefonhoz
Kovács Zoltán Építész Honlapja - Telefon: 06 30 42 42 150 - E-mail: kovacszoltan@vipmail.hu
építészet - környezetvédelem - design - arculat
családi házak, lakóépületek, irodaépületek, középületek és ipari épületek teljes körû tervezése,engedélyeztetése